"Ahogy a bevezetőben is írtuk, ígéretes lejátszó a SideWinder2, de még nem tökéletes – a felfedezett hibák és hiányosságok azonban a firmware segítségével orvosolhatónak tűnnek. Mivel a gyártó láthatóan foglalkozik a szoftver fejlesztésével is, ezek remélhetőleg a közeljövőben eltűnnek, ..."
Nos, hogy a termék még korántsem tökéletes ezt én magam is meg tudom erősíteni. De nem aggódom, mert előtte két évig használtam a korábbi típusát, az MK1-est, amiből a fejlesztőknek nagyon jó kis kütyüt sikerült összehozniuk a sorozatos firmware frissítésekkel.
Pontosabban már csak múltidőben beszélhetek róla, mivel most olvastam külföldi fórumokon azt az elképesztő hírt, hogy mindössze néhány hónappal a termék megjelenése után nem fejlesztik tovább, hanem jön az SW3-as.
Tehát sikerült kiadnom egy félkész médialejátszóra több, mint 30 ezer forintot. Ebben a termékben még legalább 2 év potenciálnak kellett volna lennie.
Ezek után nagyon kíváncsi leszek, hogy mivel kárpótolja a pofára esett SW2-es vásárlókat a kedves gyártó...
Hozzászólások